2017. máj 04.

Mindig sír a szánk, de miért?

írta: Rékuuu
Mindig sír a szánk, de miért?

Problémaközpontú életet élünk nagyon sokan. Borzasztó, ha hideg van. Idegesek vagyunk, ha 5 percet sorban kell állni. Baj, ha el kell engedni előttünk a buszt. Csak közben nem vesszük észre az eső utáni finom illatokat, a kedves bussofőrt aki a századik beszólongatás után is őszintén tud mosolyogni az utasokra, az ablakunkon bekukucskáló lepkét. 

A legőszintébben: Az utóbbi hónapjaim nekem is sokszor így teltek. Nem vettem észre 100%-ra, de éreztem magamon, hogy valami nincs rendben (ismét?). Problémázni kezdtem apró dolgokon, amik igazán jelentéktelennek számítanának egyébként. És itt nem az volt a gond, hogy elkezdtem foglalkozni a problémákkal, hanem hogy csakis ezekre figyeltem.

Baromira meg lehet unni a problémázást. Nemcsak a sajátodat, de a barátaidét is. Miért olyan nehéz időnként ledobni a nehéz terheket és befejezni az örökös hisztit? Talán azért, mert szeretünk ragaszkodni a fájdalom érzéséhez. Szeretjük gyötörni magunkat és játszani a mártírt. Pótcselekvés vajon ez? Fel akarjuk magunkra hívni a figyelmet? Otthonról a szülőktől ezt hoztuk?  Azt hisszük, hogy csak ilyen módon lehet élni? 
(Sokszor versenyzünk is egymással a "a kinek szarabb az élete" címért. Egy életen át benne lehet ragadni ebben a játszmában, nem jó játék, nem ajánlom senkinek. Lélekölő.)

Szóval elhatároztam, hogy megrázom magam és befejezem a prombémagyártást. Ha tovább folytatom, az csak engem öl meg legbelül. Nem akarok feszültségben élni és legfőképpen rohadtul nem ezért maradtam 2 éve életben, hogy folytatódjon minden ugyanúgy, ahogy a régi éveim alatt. Nem, ez nem lesz így jó. Változásra van szükség.

És mivel minden nagy változás kicsiben indul el, lebontottam apró lépcsőfokokra a nagy célt. Minden nap kikapcsolom a gondolataimat meditációval. Ez olyan, mint egy minden napos nagytakarítás. A gondolatnélküliség csodákra képes. Felfrissülök tőle és utána már mosolyogva nyakon tudom csípni a problémázó gondolataimat, ha újra rákezdenék. Mint egy csínytevő gyereket. 

Következő lépésként átneveztem a problémákat feladatokká. Máris jobban hangzik a fülemnek. Amiket a jelen pillanat erejével képes vagyok megoldani, azt azonnal meg is teszem, ami meg nem sikerül, majd elrakom holnapra. Hülye lennék görcsölni állandóan. 

Most, hogy megint ilyen nyugodtan és tudatosan kezdtem el élni, fellazultak a görcsök a hátamban. Kiegyenesedtem  és igen, egy egészségesebb robotlány köszön vissza a tükörből, aki bátran mer élni és kétpofára habzsolni az életet. Na ez vagyok igazán én!

Ha pedig igazán nem tudod, honnan vedd a motivációt egy-egy "tele van a tököm" naphoz, íme egy zseniális Ted előadó: (magyar felirat alul)

Csövi,

Robotlyány

 

Szólj hozzá

boldogság szeretet chillthefuckdown noproblems