2017. júl 20.

Harmadik reneszánszom

írta: Rékuuu
Harmadik reneszánszom

13:50, Velence. 35 fok, tikkasztó hőség, ami még árnyékban is gatyarohasztó. Ugyanolyan meleg van, mint 3 éve volt, amikor egy új időszámítás kezdődött az életemben, amikor robotlánnyá alakultam. Mintha ma történt volna minden.

Kiülünk a strandra és palacsintát eszünk. Na meg sört iszunk. Szemléljük a tájat, a „húspiacot”. Az embereket, akik kiraknak sok mindent, amiről úgy gondolják, hogy szexi, és eltakargatják kendővel azokat, amik nem kívánatos testi hibák, súlyfeleslegek. És ó Istenem, milyen sok itt a kendő. Szinte túl sok.

Visszaemlékszem, hogy milyen hülye voltam régen. Vékony, izmos lány voltam, kicsi bájakkal megáldva, ez utóbbi rettentő mértékben okozott feszengést bennem, ha strandra mentem, vagy ha alapvetően ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 09.

Megbocsájtok

írta: Rékuuu
Megbocsájtok

Annyi negatív attrocitás ért az utóbbi időben, hogy minden energiatartalékomat össze kellett szednem a helytállás jegyében. Volt, hogy napokig dühöngtem és gondolatban ujjal mutogattam a külvilágra, amiért ezt a sok bántást és feszültséget a nyakamba eresztette, figyelmen kívül hagyva azt az egyszerű tényt, hogy így is van elég megoldani való problémám. 

Tegnap meguntam a letargiámat. Sokkal fárasztóbb szarul lenni, mint jól. Több energiát vesz el tőlem és hátráltatja a robotlányságomat. Piszkosul.

Szóval most elengedek mindent.

Megbocsájtok

a környezetnek, akik szinte mindig űrlénynek és csodabogárnak néznek, amerre csak járok.

a körúti zöldséges fiúnak, aki becsapott egy kiló eper árával.

annak a férfinak, ...

Tovább Szólj hozzá

szeretet nyugi lábatlanságok robotélet

2017. jún 13.

Vonatkoztatási rendszer - kihez mérten vagyok én jó?

írta: Rékuuu
Vonatkoztatási rendszer - kihez mérten vagyok én jó?

Mostanában - és szinte mindig olyan közegben mozgok, ahol "ép testi adottságokkal élőkkel" dolgozok/bulizok/tanulok együtt. Magyarán ők kerekítik felfelé a lábak számának arányát, ha egy asztalnál ülünk, nem én. És ez jól is van így, én nagyon jól érzem magam velük.

Viszont valahol elképesztően nagy belső konfrontáció alakul ki bennem a különböző életstílusaink miatt, amit időről időre helyre kell raknom magamban. 

img_1703.JPG

Vegyünk egy tipikus napot: egy forgatási/interjú/előadás nap, amikor felkerekedek itthonról, és felpattanok a bkv-ra. (bkk, whatever)
LÉPCSŐ mindenhol. Sebaj, veszek egy nagy levegőt és arra gondolok, hogy legalább edzésben maradok. Beérek a célállomásba. Csak a bejáratig szintén mindig lépcső ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 21.

Önelfogadás nélkül az egész egy nagy NUDLI.

írta: Rékuuu
Önelfogadás nélkül az egész egy nagy NUDLI.

Önelfogadás. 

Könnyű kimondani, könnyű prédikálni róla órák hosszat tréningeken, de annál nehezebb végre is hajtani. 

Észrevettem magamon, hogy az életemben megjelenő legtöbb probléma abból eredeztethető, hogy időnként nem találom a belső hangom. Hogy mérges vagyok bizonyos múltbeli történésekre, amiket már megváltoztatni nem tudok. Hogy időnként a sok "társadalmi bekövesedett norma" elnyomja a kis törékeny robotlányságomat. Ilyenkor az önelfogadásom a nullával egyenlő. Feszültség generálódik bennem a mostani helyzet és az elképzelt "boldog" helyzet között.

kicsinyitett.JPG

Habár elindultam az önelfogadás rögös ösvényén, és rendkívül jól haladok a régi életem 21 évéhez képest, mégis azt érzem, hogy ez a fejlődés soha ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 04.

Mindig sír a szánk, de miért?

írta: Rékuuu
Mindig sír a szánk, de miért?

Problémaközpontú életet élünk nagyon sokan. Borzasztó, ha hideg van. Idegesek vagyunk, ha 5 percet sorban kell állni. Baj, ha el kell engedni előttünk a buszt. Csak közben nem vesszük észre az eső utáni finom illatokat, a kedves bussofőrt aki a századik beszólongatás után is őszintén tud mosolyogni az utasokra, az ablakunkon bekukucskáló lepkét. 

A legőszintébben: Az utóbbi hónapjaim nekem is sokszor így teltek. Nem vettem észre 100%-ra, de éreztem magamon, hogy valami nincs rendben (ismét?). Problémázni kezdtem apró dolgokon, amik igazán jelentéktelennek számítanának egyébként. És itt nem az volt a gond, hogy elkezdtem foglalkozni a problémákkal, hanem hogy csakis ezekre figyeltem.

Baromira meg lehet unni a problémázást. Nemcsak ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság szeretet chillthefuckdown noproblems

2017. ápr 15.

SZIA VILÁG, ÉN ÍGY VAGYOK KÜLÖNLEGES!

írta: Rékuuu
SZIA VILÁG, ÉN ÍGY VAGYOK KÜLÖNLEGES!

Az emberek félnek különlegesnek lenni. 

Pedig mindannyian azok vagyunk, egytől egyig. Ki belül, ki odakinn hordoz valami egyediséget. Mégis félünk ezt megmutatni. Miért van ez?

Emlékszem, serdülőkoromban kezdett motoszkálni bennem az a gondolat először, hogy ne lógjak ki soha a sorból. Ne akarjak se világot megváltani, se lázadni, mert az embereknek az nem tetszik.Akkor sok baj lenne velem. Az osztályomban is a tömeg akarata dominált akkoriban és aki furcsa volt nekik, vagy máshogy viselkedett, azt a többiek egyből felcímkézték kívülállónak. Rengeteg banda ( cica ) harcot láttam már osztályon belül, amik mindig kimerültek a verbális bántásokban. De talán az mindig jobban fáj, mint a fizikai bántalmazás. Mindig éreztem, hogy ez nem ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 02.

A Pink Floyd-i Fal

írta: Rékuuu
A Pink Floyd-i Fal

Sokszor agyalok azon: emberekkel együtt vagy külön.

Húsz évig azt gondoltam, hogy mindenképpen együtt, csakis közösségben, mert egyedül kevés vagyok. Kevés vagyok az élethez, az örömökhöz, egymagam képtelen vagyok bármit is felépíteni. Féltem az egyedülléttől, ígyhát mindig emberekkel vettem körbe magam. De közben ez azzal is járt, hogy folyamatosan a környezetem elvárásainak és szigorú hagyományos hitvilágának megfelelően éltem, függtem tőlük. Eredményképpen hosszú évek alatt felépült a Pink Floyd-i Fal körülöttem is, ami elzárt számtalan kibontakozási lehetőséget ( film: Roger Waters - The Wall )

Egészen addig tartott ez, amíg el nem vesztettem a lábam. Mert hiszitek, vagy sem, a felépülés idején egyedül akartam ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 14.

„Mindenki hülye, aki más, mint én."

írta: Rékuuu
„Mindenki hülye, aki más, mint én."

Emlékszem, kislánykoromban lakott velünk szemben egy bácsi, Anti bácsi. Még férfikora teljében egy mezőgazdasági gép alá került, combtól lefele levitte mindkét lábát. Soha nem viselt műlábakat amikor találkoztunk, és mindig megkérdeztük tőle gyerekként, hogy hol a lába. A mai napig bennem van az a furcsa emlék, amikor kinézek az utcára néző ablakomon, és ott van ő, kerekeszszékben és nem akar kimozdulni a szemközti ház kiskapujából. Soha nem tudta feldolgozni a történteket.

Aztán elkerültem gimnáziumba, egyetemre, és felnőttem úgy, hogy soha többet ilyen embereket nem láttam.(lényegében azért is, mert kb sehova nem lehet normálisan bejutni a lépcsők miatt).  Ha valaki az osztályból eltörte a karját, nem mertünk ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 10.

Az "Add át a helyed" szindrómáról

írta: Rékuuu
Az "Add át a helyed" szindrómáról

Oké, tudom, hogy sokan fel fognak háborodni ezen a bejegyzésen, ez van.

STORYTIME!!!!!

El kell mesélnem a mai buszos történetemet, ami mély nyomot hagyott bennem.

Elindulok Budakeszire a rehab központ műhelyébe, hogy dolgozzunk a lábamon, ami már 7 hónapja nagyon nem okésan működik. Sokan vagyunk a buszon, leülök egy négyes ülőkébe, sokan felnőttek körülöttem. Mint utólag kiderült, felszállt egy csapat gyereksereg is a buszra.
A mellettem ülő és én éppen olvasunk egy jó könyvet, amikor egy felettébb feszült anyuka (pedagógus?) ránk szól, hogy: "Olyan jól belemélyedtek Önök a könyvükbe, nem kéne inkább átadni a helyüket másoknak? Nézzenek hátra, gyerekek állnak a buszon, Önök meg ülnek, felháborító!" 

Első körben ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 25.

La La Land

írta: Rékuuu
La La Land

Rájöttem, hogy mi nem tetszik a gyereklelkemnek a felnőttek világában: a savanyúság.

Megnéztem a La La Land-et, és végigbőgtem, mint egy nagy bébi. Felszakadozott bennem egy elfelejtett érzés: de hisz nekem ez hiányzott! Végig ez volt az, amit nem találtam a mostani hétköznapjaimban: a játékot. Hogy merjünk sokat nevetni, hogy lendületben legyünk, ha kell, fennhangon énekeljünk az utcán világos nappal, őrült spontán kirándulásokat csináljunk, merjünk habzsolva szeretni és magunkhoz ölelni az álmainkat, vele együtt az egész világot...

Észre sem vettem, és még engem is beszippantott a szürke a hétköznap, ami abból áll, hogy mindenki felveszi a business man álarcát, ambiciózus és eltökélt, de közben semmi mosoly, semmi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 17.

A fájdalomról - másképp

írta: Rékuuu
A fájdalomról - másképp

Kihúzták a bölcsességfogamat a mai nap (egyszerre kettőt is!!!) és lassan kezd kimenni az érzéstelenítő hatása. Akármilyen magas fájdalom tűrő képességet "növesztettem" az utóbbi időben, ez most tényleg kellemetlenül fáj.

Fetrengtem sokáig az ágyamban, fájlaltam az egész fejemet és már nyúltam volna a fájdalomcsillapítóhoz. Félúton megállt a kezem. Ha most beveszem ezt a mérget, lehet hogy pár órára elmúlik a fájdalom, és kába lehetek. De mi lenne, ha ezúttal máshogy állnék a fájdalom érzéséhez. Elkezdtem vizsgálni egy másik szemszögből az egész helyzetet és eszembe jutott egy nagyon különleges párhuzam.

A balesetem után elképesztő adagokban kezdtem szedni a fájdalomcsillapítókat, hogy enyhítsem a máig nagy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 30.

Lezárás & Újrakezdés

írta: Rékuuu
Lezárás & Újrakezdés

Duruzsol a háttérben a John Lennon Best of, töltök magamnak egy pohár száraz vörösbort és nekiesek a Year Compass jegyzetfüzetemnek. Számomra ez az egyik legszentebb hagyomány tavaly óta, hogy tudatosan lezárhassam az előző évet, levonjam a tanulságokat, csendes nosztalgiával megkönnyezhessem a régi pillanatokat. Majd egy lapozással fejben is átváltsak egy új évre, egy új kezdetre.

2016 januárjában a fejem felett elhatalmasodó kérdőjelek szinte agyomnyomtak. Rohadt egy kezdés, mi? Tudok-e majd egy más protézisrendszerrel aktívabban járni? Leszek-e megint igazán nőies? Lesz-e elég erőm arra, hogy befejezzem az egyetemet? Meglátják-e majd mások bennem az embert és mikor értik meg, hogy ne sajnáljanak? Mikor futok már végre, a mindenit, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 05.

Üresség

írta: Rékuuu
Üresség

Az élet törvénye a növekedés. Minden, ami nem növekszik az stagnál vagy pusztul. Mintha mostanában én is többet stagnálnék, mint előrelépnék...Stagnálok a karrieremet, a hivatásomat illetően. És mindezt Janne Teller: Semmi című könyve váltotta ki belőlem, ami alapjaimban fordította meg az amúgy is fordulatokban gazdag életemet.

Egész eddigi életemet hagyományos, iskolapados tanulással töltöttem. 6 éves korom óta (azaz 17 éve folyamatosan!!!) benne vagyok ebben a végtelennek tűnő rendszerben, ami papírt ígér, de valós tudást csak nagyon csekélyet ad. Hiába a díszpolgári cím, a jeles bizonyítvány, vagy az elképzelt nagybetűs diploma, valahol elvesztettem félúton a tanulás szeretetét. Pedig nagyon tisztán emlékszem, milyen nagy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 29.

Neked megvan a MIÉRTed?

írta: Rékuuu
Neked megvan a MIÉRTed?

Az emberek nagy része él, de mégse . Csinálja azt, amit csinálnia kell: eljár suliba, aztán érettségizik, diplomázik, dolgozik, családot alapít, megöregszik és meghal. Végigmegy ezeken az állomásokon lépésről lépésre a miért-ek felvetése nélkül.

Merthogy mi mindannyian pontosan tudjuk arra a választ, hogy MIT? és HOGYAN? (hiszen így kondícionálnak mindenkit az iskolákban) De mégis, a legfontosabb kérdést a többség elfelejti felrakni: MIÉRT? Miért dolgozol ott, ahol vagy? Miért kell a diploma? Miért választottad azt a párt magadnak? 
Tudod azt, hogy mit akarsz csinálni a munkahelyeden, és hogyan, milyen módszerekkel fogod elérni a végcélt. De mikor fogod magadtól megkérdeni azt, hogy miért csinálod azt, amit most csinálsz? 

Ez ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 11.

Szeretni és szeretve lenni

írta: Rékuuu
Szeretni és szeretve lenni

Téves azt gondolnunk, hogy az életünk végtelen, és még millió időnk van a halál előtt. Bullshit.

Mindig mindent halogatunk(most nincs pénzem, időm, energiám), embereket hagyunk kisétálni az életünkből, akiket egyébként szerethetnénk, napról napra ugyanazt az egysíkú teendőket csináljuk, mondván: úgyis lesz még bőven idő "tenni".          
Pedig ez is csak egy olyan illúzió, ami megvezet és vakvágányra terel. Nincs arra SEMMI garancia, hogy másnap fel tudsz kelni az ágyból, vagy egyáltalán ki tudnád nyitni a szemed. Ahogy arra sincsen semmi biztosíték, hogy az általad fontosnak tartott személy szintén létezni fog (ebben a világban) holnap is.

tgd_4936.jpg

Egyetlen egy dolog örök: a jelen gyönyörű pillanata. MOST minden adva van, ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság szeretet carpe diem csodaélet

2016. okt 24.

Ami nem öl meg, és AMI IGEN!

írta: Rékuuu
Ami nem öl meg, és AMI IGEN!

Ami kényszerré válik az életedben, az öl. Nem látványosan, nem hősi halállal. Hanem szépen csendesen, lassú úton, de öl. Ide tartozik minden olyan cselekvés, amit nem önszántadból, hanem szófogadásra cselekszel. Minden olyan, ami nem belülről, belőled jön, hanem a környezeted tuszkolja rád. 
Mind tudjuk, hogy a legkedvesebb jószándék is egész álmokat rombolhat le, mert hallgatunk a környezetünk véleményére. A jószándék szép dolog és kedves gesztus, de egy másik életében nem biztos, hogy releváns. Fordítva is igaz: Minél jobban rá akarod tuszkolni a véleményed egy másik emberre, őbenne annál nagyobb feszültség jön létre, és bár nem lehet észrevenni kezdetben, hosszasan feltorlódva ez vezet az elkeseredett önmarcangoláshoz, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 22.

Nyílt levél a társadalomhoz!

írta: Rékuuu
Nyílt levél a társadalomhoz!

Egyre többször veszem észre magamon, hogy a napi energiám nagyon nagy része arra megy el, hogy közlekedek. A fizikai megpróbáltatás egy dolog csak, azt nagy lelkesedéssel csinálom, valahogy mindig a tettvágy győz a fájdalom felett. Mégis, ki kell mondanom: abba fáradok el, ahogyan a környezet(em) reagál a megjelenésemre. 

_dsc7437fsdg.JPG

Ha hosszúban vagyok, ha rövidben, ha mosolygok, ha nem, általában nem tudom elrejteni a hiányosságomat. Ha fölfele-lefele lépcsőzöm, látszik. Ha hirtelen mozdulatokat kell tenni, akkor is látszik. Mindig ott van, a nap 24 órájában. Nem tudok (és nem is akarok) úgy tenni, mintha én is a szürke tömeg egy szürke arca lennék. Például: Az egyetemig többségében magas padlós villamosok járnak, felszálláskor a magas ...

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 11.

Körbe körbe, amíg meg nem unjuk.

írta: Rékuuu
Körbe körbe, amíg meg nem unjuk.

Tejóég, hányszor belekezdtem már ebbe a bejegyzésbe! Mindig ki akartam magamból írni a mostani mélypontokat, de sosem tudtam igazán formába önteni a gondolataimat. A nehéz idők mindig jönnek és mennek és -ha nem rakod fejben helyre - újra és újra visszajönnek. Ördögi kör. Most legyen vége.

dsc_0935.JPG

Ebben az évben elmaradt a baleset évfordulójáról a megemlékezésem. Legalábbis írásos formában, ami a legtöbbet szokott ilyenkor nekem segíteni, hogy könnyebben menjen a feldolgozás. Két teljes év már eltelt, rohamosan száguld az idő, én pedig vele száguldanék.

Jelenleg (már több, mint 3 hónapja) nem jó a lábam. Érzem, hogy kifogytam belőle (nem, a fogyás nem jó ám!) és már nem tudom szépen irányítani a lépteimet. A járásom most ...

Tovább Szólj hozzá

2016. júl 11.

Egy lábbal itt, másikkal ott.

írta: Rékuuu
Egy lábbal itt, másikkal ott.

Valószínűleg Szerb Antalnak és az Utas és holdvilág könyvének köszönhetem a mostani, heteken át tartó nosztalgiámat. Megfürödtem az emlékekben és újra elővettem az ezer éves naplómat, aminek a borítóját már csak a szentlélek tartja egybe. 


Ide jön egy bejegyzés, pár hónappal a sorsfordító baleset előtt: (20 éves fejjel írtam!!!)
"Elgondolkoztam egy érdekes helyzeten: ha már nem leszek, mit hagyok itt a világnak? Boldog és tartalmas életet éltem, aki lerakott valamit az asztalra? Kell, hogy legyen az életemnek egy komoly jelentése, amire büszke lehetek. A húgom ezt jól tudta, Ő látta bennem azt, amit csak kevesen. Tudom, hogy nekem valami nagy feladatom van és törekednem kell rá. De egyelőre minden ködös..."

Visszaolvastam ...

Tovább Szólj hozzá

2016. már 08.

Utolsó bejegyzés?

írta: Rékuuu
Utolsó bejegyzés?

Már egy jó ideje a változásoknak élek, ezek alakítják és tágítják a látóköröm, formálják az életem és előrevisznek a céljaim elérésében. 

Eleinte ódzkodtam a változástól - változtatástól, mert a járt utat elvileg nem szabadna elhagyni a járatlanért. Minden egyes idegen érzés és helyzet újdonsággal, de egyúttal félelemmel is jár. Mert mi lesz, ha nem sikerül? Ha elbukok és cserébe még a szememre is hányják, hogy túlságosan merész voltam. Vagy mi lesz akkor, ha sikerül, és nem tudom kezelni az új helyzetet, mert meghaladja a képességeimet? 

Egy időben teret adtam ezeknek a félelmeknek. Sokszor olyan aprónak éreztem magam (még a baleset előtt), hogy legszívesebben az ágy alá bújtam volna. Féltem, sőt, rettegtem a ...

Tovább Szólj hozzá

műláb cyborgélet aktívélet utolso bejegyzes