2017. feb 10.

Az "Add át a helyed" szindrómáról

írta: Rékuuu
Az "Add át a helyed" szindrómáról

Oké, tudom, hogy sokan fel fognak háborodni ezen a bejegyzésen, ez van.

STORYTIME!!!!!

El kell mesélnem a mai buszos történetemet, ami mély nyomot hagyott bennem.

Elindulok Budakeszire a rehab központ műhelyébe, hogy dolgozzunk a lábamon, ami már 7 hónapja nagyon nem okésan működik. Sokan vagyunk a buszon, leülök egy négyes ülőkébe, sokan felnőttek körülöttem. Mint utólag kiderült, felszállt egy csapat gyereksereg is a buszra.
A mellettem ülő és én éppen olvasunk egy jó könyvet, amikor egy felettébb feszült anyuka (pedagógus?) ránk szól, hogy: "Olyan jól belemélyedtek Önök a könyvükbe, nem kéne inkább átadni a helyüket másoknak? Nézzenek hátra, gyerekek állnak a buszon, Önök meg ülnek, felháborító!" 

Első körben ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 25.

La La Land

írta: Rékuuu
La La Land

Rájöttem, hogy mi nem tetszik a gyereklelkemnek a felnőttek világában: a savanyúság.

Megnéztem a La La Land-et, és végigbőgtem, mint egy nagy bébi. Felszakadozott bennem egy elfelejtett érzés: de hisz nekem ez hiányzott! Végig ez volt az, amit nem találtam a mostani hétköznapjaimban: a játékot. Hogy merjünk sokat nevetni, hogy lendületben legyünk, ha kell, fennhangon énekeljünk az utcán világos nappal, őrült spontán kirándulásokat csináljunk, merjünk habzsolva szeretni és magunkhoz ölelni az álmainkat, vele együtt az egész világot...

Észre sem vettem, és még engem is beszippantott a szürke a hétköznap, ami abból áll, hogy mindenki felveszi a business man álarcát, ambiciózus és eltökélt, de közben semmi mosoly, semmi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 17.

A fájdalomról - másképp

írta: Rékuuu
A fájdalomról - másképp

Kihúzták a bölcsességfogamat a mai nap (egyszerre kettőt is!!!) és lassan kezd kimenni az érzéstelenítő hatása. Akármilyen magas fájdalom tűrő képességet "növesztettem" az utóbbi időben, ez most tényleg kellemetlenül fáj.

Fetrengtem sokáig az ágyamban, fájlaltam az egész fejemet és már nyúltam volna a fájdalomcsillapítóhoz. Félúton megállt a kezem. Ha most beveszem ezt a mérget, lehet hogy pár órára elmúlik a fájdalom, és kába lehetek. De mi lenne, ha ezúttal máshogy állnék a fájdalom érzéséhez. Elkezdtem vizsgálni egy másik szemszögből az egész helyzetet és eszembe jutott egy nagyon különleges párhuzam.

A balesetem után elképesztő adagokban kezdtem szedni a fájdalomcsillapítókat, hogy enyhítsem a máig nagy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 30.

Lezárás & Újrakezdés

írta: Rékuuu
Lezárás & Újrakezdés

Duruzsol a háttérben a John Lennon Best of, töltök magamnak egy pohár száraz vörösbort és nekiesek a Year Compass jegyzetfüzetemnek. Számomra ez az egyik legszentebb hagyomány tavaly óta, hogy tudatosan lezárhassam az előző évet, levonjam a tanulságokat, csendes nosztalgiával megkönnyezhessem a régi pillanatokat. Majd egy lapozással fejben is átváltsak egy új évre, egy új kezdetre.

2016 januárjában a fejem felett elhatalmasodó kérdőjelek szinte agyomnyomtak. Rohadt egy kezdés, mi? Tudok-e majd egy más protézisrendszerrel aktívabban járni? Leszek-e megint igazán nőies? Lesz-e elég erőm arra, hogy befejezzem az egyetemet? Meglátják-e majd mások bennem az embert és mikor értik meg, hogy ne sajnáljanak? Mikor futok már végre, a mindenit, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 05.

Üresség

írta: Rékuuu
Üresség

Az élet törvénye a növekedés. Minden, ami nem növekszik az stagnál vagy pusztul. Mintha mostanában én is többet stagnálnék, mint előrelépnék...Stagnálok a karrieremet, a hivatásomat illetően. És mindezt Janne Teller: Semmi című könyve váltotta ki belőlem, ami alapjaimban fordította meg az amúgy is fordulatokban gazdag életemet.

Egész eddigi életemet hagyományos, iskolapados tanulással töltöttem. 6 éves korom óta (azaz 17 éve folyamatosan!!!) benne vagyok ebben a végtelennek tűnő rendszerben, ami papírt ígér, de valós tudást csak nagyon csekélyet ad. Hiába a díszpolgári cím, a jeles bizonyítvány, vagy az elképzelt nagybetűs diploma, valahol elvesztettem félúton a tanulás szeretetét. Pedig nagyon tisztán emlékszem, milyen nagy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 29.

Neked megvan a MIÉRTed?

írta: Rékuuu
Neked megvan a MIÉRTed?

Az emberek nagy része él, de mégse . Csinálja azt, amit csinálnia kell: eljár suliba, aztán érettségizik, diplomázik, dolgozik, családot alapít, megöregszik és meghal. Végigmegy ezeken az állomásokon lépésről lépésre a miért-ek felvetése nélkül.

Merthogy mi mindannyian pontosan tudjuk arra a választ, hogy MIT? és HOGYAN? (hiszen így kondícionálnak mindenkit az iskolákban) De mégis, a legfontosabb kérdést a többség elfelejti felrakni: MIÉRT? Miért dolgozol ott, ahol vagy? Miért kell a diploma? Miért választottad azt a párt magadnak? 
Tudod azt, hogy mit akarsz csinálni a munkahelyeden, és hogyan, milyen módszerekkel fogod elérni a végcélt. De mikor fogod magadtól megkérdeni azt, hogy miért csinálod azt, amit most csinálsz? 

Ez ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 11.

Szeretni és szeretve lenni

írta: Rékuuu
Szeretni és szeretve lenni

Téves azt gondolnunk, hogy az életünk végtelen, és még millió időnk van a halál előtt. Bullshit.

Mindig mindent halogatunk(most nincs pénzem, időm, energiám), embereket hagyunk kisétálni az életünkből, akiket egyébként szerethetnénk, napról napra ugyanazt az egysíkú teendőket csináljuk, mondván: úgyis lesz még bőven idő "tenni".          
Pedig ez is csak egy olyan illúzió, ami megvezet és vakvágányra terel. Nincs arra SEMMI garancia, hogy másnap fel tudsz kelni az ágyból, vagy egyáltalán ki tudnád nyitni a szemed. Ahogy arra sincsen semmi biztosíték, hogy az általad fontosnak tartott személy szintén létezni fog (ebben a világban) holnap is.

tgd_4936.jpg

Egyetlen egy dolog örök: a jelen gyönyörű pillanata. MOST minden adva van, ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság szeretet carpe diem csodaélet

2016. okt 24.

Ami nem öl meg, és AMI IGEN!

írta: Rékuuu
Ami nem öl meg, és AMI IGEN!

Ami kényszerré válik az életedben, az öl. Nem látványosan, nem hősi halállal. Hanem szépen csendesen, lassú úton, de öl. Ide tartozik minden olyan cselekvés, amit nem önszántadból, hanem szófogadásra cselekszel. Minden olyan, ami nem belülről, belőled jön, hanem a környezeted tuszkolja rád. 
Mind tudjuk, hogy a legkedvesebb jószándék is egész álmokat rombolhat le, mert hallgatunk a környezetünk véleményére. A jószándék szép dolog és kedves gesztus, de egy másik életében nem biztos, hogy releváns. Fordítva is igaz: Minél jobban rá akarod tuszkolni a véleményed egy másik emberre, őbenne annál nagyobb feszültség jön létre, és bár nem lehet észrevenni kezdetben, hosszasan feltorlódva ez vezet az elkeseredett önmarcangoláshoz, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 22.

Nyílt levél a társadalomhoz!

írta: Rékuuu
Nyílt levél a társadalomhoz!

Egyre többször veszem észre magamon, hogy a napi energiám nagyon nagy része arra megy el, hogy közlekedek. A fizikai megpróbáltatás egy dolog csak, azt nagy lelkesedéssel csinálom, valahogy mindig a tettvágy győz a fájdalom felett. Mégis, ki kell mondanom: abba fáradok el, ahogyan a környezet(em) reagál a megjelenésemre. 

_dsc7437fsdg.JPG

Ha hosszúban vagyok, ha rövidben, ha mosolygok, ha nem, általában nem tudom elrejteni a hiányosságomat. Ha fölfele-lefele lépcsőzöm, látszik. Ha hirtelen mozdulatokat kell tenni, akkor is látszik. Mindig ott van, a nap 24 órájában. Nem tudok (és nem is akarok) úgy tenni, mintha én is a szürke tömeg egy szürke arca lennék. Például: Az egyetemig többségében magas padlós villamosok járnak, felszálláskor a magas ...

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 11.

Körbe körbe, amíg meg nem unjuk.

írta: Rékuuu
Körbe körbe, amíg meg nem unjuk.

Tejóég, hányszor belekezdtem már ebbe a bejegyzésbe! Mindig ki akartam magamból írni a mostani mélypontokat, de sosem tudtam igazán formába önteni a gondolataimat. A nehéz idők mindig jönnek és mennek és -ha nem rakod fejben helyre - újra és újra visszajönnek. Ördögi kör. Most legyen vége.

dsc_0935.JPG

Ebben az évben elmaradt a baleset évfordulójáról a megemlékezésem. Legalábbis írásos formában, ami a legtöbbet szokott ilyenkor nekem segíteni, hogy könnyebben menjen a feldolgozás. Két teljes év már eltelt, rohamosan száguld az idő, én pedig vele száguldanék.

Jelenleg (már több, mint 3 hónapja) nem jó a lábam. Érzem, hogy kifogytam belőle (nem, a fogyás nem jó ám!) és már nem tudom szépen irányítani a lépteimet. A járásom most ...

Tovább Szólj hozzá

2016. júl 11.

Egy lábbal itt, másikkal ott.

írta: Rékuuu
Egy lábbal itt, másikkal ott.

Valószínűleg Szerb Antalnak és az Utas és holdvilág könyvének köszönhetem a mostani, heteken át tartó nosztalgiámat. Megfürödtem az emlékekben és újra elővettem az ezer éves naplómat, aminek a borítóját már csak a szentlélek tartja egybe. 


Ide jön egy bejegyzés, pár hónappal a sorsfordító baleset előtt: (20 éves fejjel írtam!!!)
"Elgondolkoztam egy érdekes helyzeten: ha már nem leszek, mit hagyok itt a világnak? Boldog és tartalmas életet éltem, aki lerakott valamit az asztalra? Kell, hogy legyen az életemnek egy komoly jelentése, amire büszke lehetek. A húgom ezt jól tudta, Ő látta bennem azt, amit csak kevesen. Tudom, hogy nekem valami nagy feladatom van és törekednem kell rá. De egyelőre minden ködös..."

Visszaolvastam ...

Tovább Szólj hozzá

2016. már 08.

Utolsó bejegyzés?

írta: Rékuuu
Utolsó bejegyzés?

Már egy jó ideje a változásoknak élek, ezek alakítják és tágítják a látóköröm, formálják az életem és előrevisznek a céljaim elérésében. 

Eleinte ódzkodtam a változástól - változtatástól, mert a járt utat elvileg nem szabadna elhagyni a járatlanért. Minden egyes idegen érzés és helyzet újdonsággal, de egyúttal félelemmel is jár. Mert mi lesz, ha nem sikerül? Ha elbukok és cserébe még a szememre is hányják, hogy túlságosan merész voltam. Vagy mi lesz akkor, ha sikerül, és nem tudom kezelni az új helyzetet, mert meghaladja a képességeimet? 

Egy időben teret adtam ezeknek a félelmeknek. Sokszor olyan aprónak éreztem magam (még a baleset előtt), hogy legszívesebben az ágy alá bújtam volna. Féltem, sőt, rettegtem a ...

Tovább Szólj hozzá

műláb cyborgélet aktívélet utolso bejegyzes

2016. feb 10.

Sérültekről épeknek

írta: Rékuuu
Sérültekről épeknek

Ha igazán hű akarok lenni önmagamhoz, akkor úgy viselem a lábam, ahogy csak tetszik nekem. Magyarul ha kedvem tartja, mini shortot húzok és igenis jól fog esni. Mért is rejtegessem magam? Talán nem lehetnék büszke arra, hogy mennyi mindent elértem és hogy milyen szépen járok a műlábbal? Viszont Ezáltal vállalnom kell azt a tényezőt, hogy örökre kilógok a sorból és mindig kívülálló leszek. Másfél év alatt annyi reakcióval találkoztam, hogy lassan összeállt a fejemben egy rendszer, ami újra és újra igazolja magát.

Mielőtt bárki felcsattanna, a megtapasztalt reakcióktól függően igenis tudok csoportokat és azon belül általános viselkedéseket kategorizálni, még a nagyon vegyes felhozatal ellenére is, íme:

  1. "A MOTIVÁLT": Nálam az ...
Tovább Szólj hozzá

2016. jan 31.

Születésem emlékére

írta: Rékuuu
Születésem emlékére

"Egyszer majd nagy ember leszek, akire mások felnéznek, akiből erőt merítenek!" - részlet a 2010-es naplóbejegyzéseimből.

Amiért ma leültem a gép elé az az, hogy köszönetet akarok mondani Nektek. Köszönöm mindazoknak, akik támogatnak minden nap! Látszatra erős jellemnek tűnhetek, és valóban annak is tartom magam. De időnként én is megfáradok, sőt sokszor mélypontra kényszerülök, akaratom ellenére is. Másfél éve szembenéztem a halállal, én nem akartam, mégis találkoztunk félúton. Lehet, hogy Ő el akart ragadni, én eltoltam magamtól. Minimális vérrel a testemben még mindig kitartottam az élet mellett, mert tudtam, hogy itt nem lehet vége. Nekem nem ez lesz a sorsom.

Minden nap érzem azt, hogy milyen áldás újra az élők ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság fotózás szeretet lábatlanságok

2016. jan 25.

Csak őszintén.

írta: Rékuuu
Csak őszintén.

A blog legelső bejegyzése előtt megfogadtam, hogy nem fogok "szívecske+szivárvány+minden olyan boldog" képet festeni az életemről. A bejegyzéseim szigorúan a pillanat hevének élnek, így benne van minden örömteli élmény, eufória, borzalom és iszonyú fájdalom. Mert ez az élet a kontrasztok élete, én pedig egy életművész és hangulat-hullámlovas lettem ezalatt a másfél év alatt. 

Most eljött a tűnődések és ok-okozat keresések időszaka. Itt ülök a kórházi ágyamon (hát hol máshol is lehetnék...), és most valóban fáj. Nem az fáj igazán, ami nincs, a régi lábam hiánya. (Ővele már régen elbúcsúztunk, és szeretettel váltunk el.) A robotemberré válás első fázisa egyelőre nyomasztóan lassú, hiába próbálom felgyorsítani ...

Tovább Szólj hozzá

2016. jan 20.

ENERGIA

írta: Rékuuu
ENERGIA

Van bennem egy nagyon nagy feszültség. Mélyen, az ereimben csörgedezik, és kitölti a gondolataimat, ezáltal a tetteimet is. Motivál és elnyom, eltölt büszkeséggel és félelmet gerjeszt bennem. Tettekre sarkall, álmatlan éjszakákat okoz, amiket egy percig sem bánok.

Ezt hívom én energiának. Kifejtem.

received_849201325127369.jpeg

Talán betudható az újévnek, a sok fogadalomnak vagy a Year Compass -nek, amivel ráleltem sok előző évben elkövetett hibákra. Okulva a 2015-ből, tiszta lappal próbáltam indítani az évet. És rájöttem a nagy titokra, ami úgy szól: ne újévkor változtass a változtatni valón, hanem tedd ezt az év bármely napján, percében. Egy lenge tavaszi nap is tökéletes idő arra, hogy másként kelj fel reggel a puha ágyból. Minek várnál még egy ...

Tovább Szólj hozzá

2015. dec 20.

Csak semmi várakozás.

írta: Rékuuu
Csak semmi várakozás.

3 éve nem érzem a karácsony szellemét. Kiskoromban elmentünk templomba, megnéztük a betlehemezőket, kiugró szívvel vártuk a karácsonyfát és az ajándékokat, énekeltünk és mulatoztunk. Ehhez képest most mindezek helyett a családdal elmegyünk a temetőbe, ahol a 3 éve tragikusan elhunyt kishúgomat szeretgetjük meg. Ez most a karácsony Nekünk.

Elhatároztam, hogy elejét veszem a "gyászkarácsonyomnak", és ünnepi hangulatot szerzek onnan, ahol advent alkalmával mindenki megfordul, és egyszer csak, mint egy szikra, úgy kapja el a karácsony érzését.

Tehát a héten bejártam Pest égősorokkal díszített utcáit, sétáltunk a Vörösmartyn, ajándékokat vásárolgattunk. Szorongattam a forralt boros poharat és a mankót, és sehogy sem értettem ...

Tovább Szólj hozzá

várakozás szeretet műláb

2015. dec 15.

Örök körforgás

írta: Rékuuu
Örök körforgás

A minap teli volt ellentmondásokkal. Felkelésnél már éreztem, hogy nem tudok meditálni, helyette idegesen keresgettem, hogy milyen nadrágot vegyek ma föl...Micsoda probléma! Ez igen! 
Elindultam hát az egyetemre. Fájt, hogy útközben szinte mindenki, mint a birka úgy bámul rám, pedig hosszú nadrágban voltam és csak egy mankó volt nálam.'Szegény lány, biztos fáj a lábaaa!' Hát még ha kicsomagoltam volna a lábam, akkor estek volna hanyatt! Haha. El akartam bújni a kíváncsi szemek elől, de ez pont azt eredményezte, hogy még jobban vizsgáltak. Egyértelműen rossz közérzetem volt,és ezért a rossz érzéseket és ingereket vonzottam be, és vettem magamra. És akkor következett az az áldott 27 lépcsőfok, ami a kar bejáratához vezet...Ilyenkor ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság szeretet carpe diem műláb

2015. dec 03.

Álom és valóság egyszerre!

írta: Rékuuu
Álom és valóság egyszerre!

Amióta másfél lábbal alszom el, és kelek fel, sokkal érzelem dúsabb a világ. Minden behatás jóval erősebben érint, mint korábban, pozitív és negatív velejáróival együtt. Csodálatos, hogy már nem zsörtölődöm azon, ha dugóba keveredek, ha nincs kész határidőre a beadandó, mert már nem ezek jelentik számomra az igazi kihívásokat (ajjaj, remélem a tanáraim nem olvassák a blogot =D). Mosolygok felettük, és a méreg evés helyett egy jó zöld tea kíséretében normális tempóban, stressz nélkül látom el a mindennapi feladataimat. Hihetetlen, de SIKERÜLT türelmet erőltetni magamra. Huh, egy év kemény munkája volt!

Egyik este lefekvés előtt rátaláltam a gépemen egy rejtett kis zugra, telis-tele régi gimis fotókkal. Csodálatos évek ...

Tovább Szólj hozzá

futás aktívélet álomésvalóság

2015. nov 18.

Élni vagy nem élni

írta: Rékuuu
Élni vagy nem élni

Melyik a könnyebb? Élni a súlyos terhekkel, keményen küzdeni vagy az úgymond könnyebb utat választani, amikor vége szakad mindennek?

A "nem élni":

Mintha tudatosan vagy tudattalanul arra lennénk beprogramozva, hogy szenvedjük végig az életet, éljük valahogy túl, aztán végre megnyugodhatunk. Ez marha nagy hülyeség és pazarlás. Nem érzed a kontrasztot, hogy amíg Te azért siránkozol, mert anyagilag nem állsz olyan jól, addig az utolsó stádiumban fekvő kisbeteg gyerkőc az utolsó napjait szeretetben és lelki szenvedés nélkül tölti? Persze, ez így nagyon provokatív hangvétel, és az is igaz, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, csakhogy ezt a problémát saját maga kreálja. 

Az ismerőseim többségének berögződött ...

Tovább Szólj hozzá

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu