2015. júl 02.

Motiváció minden napra. Hálával.

írta: Rékuuu
Motiváció minden napra. Hálával.

Ezzel a gondolattal keltem föl ma ismét! Micsoda boldogság élni! Soha ehhez fogható szépséget nem tapasztaltam még azelőtt. Hálás vagyok, hogy felkel a nap és hogy én is fel tudok kelni az ágyamból! (Milyen sokan még erre is képtelenek ebben a percben, küldöm a csít feléjük!) Hálás vagyok, hogy van egy ügyes kis műlábikóm, amivel utamra tudok kelni! És milyen zseniális érzés amikor a kiskutyáid ugyanúgy odajönnek üdvözölni a történtek ellenére is minden reggel, mert őszerintük a Gazdi ezután is Gazdi marad. Tanulhatnánk a kutyáinktól. (Mennyire durván hangzik, és milyen igaz.) A képet az egy évvel ezelőtti, a balesetem előtti és utáni felvételekből raktam össze.(update: nagyon furcsa a régi bal lábamat viszontlátni...)

Sokan mondhatják, hogy könnyű nekem, mert még fiatal vagyok és nem csömörlöttem be az életbe. Nekik üzenném tisztelettel, hogy SOHA NEM IS FOGOK! A boldogság választás kérdése, ott, a kis fejecskénkben dől el,hogy milyen életet szeretnénk élni. Megtehetném, hogy az energikus jó reggeltem helyett inkább bekotródnék a sarokba és 24 órában sírnék a sorsomon, vagy bezárkóznék a négy fal közé, és várnám, hogy a baj elmenjen a fejem felől, közben átkoznék Istent, embert, felsorolhatnám az összes szentet. Mi tart vissza a szakadék szélén táncolva? A HIT. Az örök reménykedés, hogy addig megyek és küzdök, amíg van bennem lélek. Csak akkor vagyok hajlandó valamit feladni, amikor beteljesítettem a feladatom, most pedig ez egyre sürgetőbb cél. Nemcsak a sérülteknek, a magyar társadalom egészének. 

Ezért kérnélek Titeket, kedves olvasók, hogy ne menjetek el az élet kis csodái mellett, ez teszi a mindennapi rutint szeretetteljessé. A rendszeres és indokolatlan mocskolódás, széthúzás, előítéletek egyre messzebb szakítanak Titeket embertársaitoktól és a boldog élet fogalmától. Megtehettem volna azt, hogy azt az orvost, aki az amputációt elvégezte rajtam, ócsárolom életem végéig, mert a lábam sosem fog visszanőni. De nem tudok így gondolkodni. Ő az a drága ember, aki 2 óráig küzdött, hogy összerakja a lábam, amit a szalagkorlát szétszedett, vagy legalább a térdem megmentse, de végül már nem volt mit tenni, így szépen eldolgozta a maradék lábam, hogy a későbbiekben megfelelően tudjam használni a protézisben. Azóta is leírhatatlan hálával tartozom Neki.

Az, hogy egy boldog és pozitív szemléletű életet válassz, nem fog egyik napról a másikra menni, nekem is sok időbe tellett. Kicsit olyan, mint egy életen át tartó tanulás, mindig tartogat valami kicsi új információt, amitől szebb és empatikusabb lehet a lelkünk, de rettentő rögös út van a célig. Nagyon kicsiben kell elkezdeni, elsősorban a saját hülyeségünk alkotta előítéleteket kell kiirtani magunkból, annyira tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. Magunkban kell elkezdeni a tisztítást, ne más életébe akarjunk beleszólni, vagy rendet tenni. Ha ő nem érzi a belső indíttatást a jóra, ne okozzunk kárt azzal, hogy kényszerítjük.

Eszembe jutott egy kis játék.Azt a nevet adtam neki, hogy MINDENNAPI HŐSÖK KÖZTÜNK. Egy olyan játékról van szó, ami egyszerű apróságokból áll, nem kell hozzá anyagi háttér. Minden bejegyzésemben ezek után írni fogok egy kis feladatot, amivel jót cselekedhetünk másokkal, és amit bárki megtehet a mindennapi életében. A cselekedet megtétele után pedig, - aki vállalja- kommentben leírhatja az aznapi történetét, vagy a szégyenlősebbek elküldhetik nekem emial-es üzenetben: 

A mostani feladat: Örömet okozni egy olyan embernek, akinek nehezebben megy az élete. (Pl. elvégezni a bevásárlást egy öreg néninek, átkísérni a vakot a zebrán, közös programot szervezni együtt, stb...).

 email: l.rekapanna@gmail.com

Minden kicsiben indul el. Ha változást akarsz, most kell elkezdeni, nincs több "majd holnap".

Szeretettel, Réku

Szólj hozzá

szeretet carpe diem műláb