2016. feb 10.

Sérültekről épeknek

írta: Rékuuu
Sérültekről épeknek

Ha igazán hű akarok lenni önmagamhoz, akkor úgy viselem a lábam, ahogy csak tetszik nekem. Magyarul ha kedvem tartja, mini shortot húzok és igenis jól fog esni. Mért is rejtegessem magam? Talán nem lehetnék büszke arra, hogy mennyi mindent elértem és hogy milyen szépen járok a műlábbal? Viszont Ezáltal vállalnom kell azt a tényezőt, hogy örökre kilógok a sorból és mindig kívülálló leszek. Másfél év alatt annyi reakcióval találkoztam, hogy lassan összeállt a fejemben egy rendszer, ami újra és újra igazolja magát.

Mielőtt bárki felcsattanna, a megtapasztalt reakcióktól függően igenis tudok csoportokat és azon belül általános viselkedéseket kategorizálni, még a nagyon vegyes felhozatal ellenére is, íme:

  1. "A MOTIVÁLT": Nálam az első helyen ezek az emberek állnak, akik erőre kapnak a találkozásunk alkalmával, többségük oda is jön, és kedves szavakkal dicséri a helytállásom, kitartásom, stb... Nagyon nagyon kedvesek, alig várom, hogy újra összefuthassak velük. A többségük azért ilyen nyitott, mert nagyon magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, és talán már az ő életben is voltak nagy nehézségek vagy törések, amivel meg kellett küzdeniük. De ez nem hat rájuk negatívan és nem zárkóznak el a kommunikációtól sem. Szeretlek Titeket! 

  2. "A SAJNÁLKOZÓ": Aki meglát, és elkezd mélyről jövő érzésekkel sajnálni. Természetesnek érzi, hogy sajnálnia kell, hisz hiányzik egy végtagom, és emellett eltörpül számára az a tény, hogy milyen szépen használom a műlábat és nem szorulok segítségre. Nem tud továbblendülni a sajnálatán és emiatt el is fordul tőlem. A sajnálkozókkal nem tudok mit kezdeni, MERT NEM AZ EMBERT LÁTJÁK BENNEM (!!!!) HANEM A SAJNÁLATRA MÉLTÓ FOGYATÉKOST. És ez az érzés megöli a köztünk lévő kapcsolatot, hiába teszem meg a kezdő lépéseket, hogy nyithasson felém. 

  3. "A NEMTÖRŐDÖM": Aki az első adandó alkalommal, amikor meglátja a lábam, elfordul tőlem és levegőnek néz. Úgy gondolja, neki van már elég baja, nem akar még olyat látni, aki őt zavarba hozná vagy kizökkentené a megszokott vagy netán befásult gondolatai közül. Neki tökéletes a komfortzónáján belül élnie, ki vagyok én, hogy őt kényelmetlen helyzetbe hozzam? Egy levegővel legalább nincs baj, velem viszont lenne.

  4. "A SZÉGYENLŐS": Ha nem felé nézek, nem tudja levenni a szemét rólam, de amint felé fordítom a fejem, egyből belemélyed az okostelefonjába és hirtelen sürgősen fontos "business" dolgokat bonyolít le. Valószínűleg még nem volt ismerőse, aki sérült, ezért nem tudja, hogyan nyisson felém, de a szándék már ott van a háttérben. Szeretem az ilyen embereket, mert rengeteg kedvesség van bennük, csak egy kis bátorítás vagy idő kell nekik.
    ltd-pic.jpeg

Provokatív vagyok, igen. Nem szabad kategorizálni az embereket? Meglehet. Most az lenne a kérésem, hogy szánj rá az idődből pár percet, és ülj le megnézni ezt a kisfilmet: (FB függőknek talán nem lesz új)

VIDEÓ

Megvan? Remek! Akkor az lenne a kérdésem Hozzád, kedves Olvasó, hogy ha ezzel a kisfiúval találkoznál az utcán, vajon hogyan viselkednél? Melyik csoportba tartoznál, hogyan reagálnád le a találkozást, anélkül, hogy őt megbántanád vagy benned rossz érzést keltene a helyzet? 

Nem vagyunk egyformák, nem ítélkezem senki fölött, aki rám nézve bántóan vagy furán viselkedik, ha meglát. Rosszul esik, kés a szívembe, de nem, továbbra sem ítélkezem. Tudom, nem könnyű lenyelni a torkunkban azt a gombócot, ami fennakad egy ilyen találkozás alkalmával. Lehet, hogy elsőre nem fog menni, mert még sosem láttunk ilyet azelőtt. Másodjára sem lesz egyszerű, de idővel egyre inkább megszokottá válhat a sérült emberek jelenléte. Leírhatatlanul fáj, hogy számtalan ismerősöm és barátom azért fordult el tőlem, mert nem tudtak mit kezdeni a megváltozott élethelyzetemmel és féltek meglátogatni. Régi, fontosnak tartott kapcsolatok tucatjai mentek tönkre emiatt. Ezek a kudarcok pontosan azt éreztetik velem, hogy más vagyok, mintha nem is ember lennék. Mintha félni kéne tőlem. Milliószor belegondoltam már a fordított helyzetbe, és akárhogy nézem, én máshogy cselekedtem volna. 

Elképzelni sem tudjátok, hány amputált vagy egyéb sérült jár-kel köztetek nap mint nap, csak nem veszitek észre őket, mert ők is görcsösen próbálnak beilleszkedni a társadalomba, felvenni a versenyt Veletek. Ők is rettegnek a másságtól. De a fenébe is, elég a versengésből!

 Réka

Szólj hozzá