2017. már 14.

„Mindenki hülye, aki más, mint én."

írta: Rékuuu
„Mindenki hülye, aki más, mint én."

Emlékszem, kislánykoromban lakott velünk szemben egy bácsi, Anti bácsi. Még férfikora teljében egy mezőgazdasági gép alá került, combtól lefele levitte mindkét lábát. Soha nem viselt műlábakat amikor találkoztunk, és mindig megkérdeztük tőle gyerekként, hogy hol a lába. A mai napig bennem van az a furcsa emlék, amikor kinézek az utcára néző ablakomon, és ott van ő, kerekeszszékben és nem akar kimozdulni a szemközti ház kiskapujából. Soha nem tudta feldolgozni a történteket.

Aztán elkerültem gimnáziumba, egyetemre, és felnőttem úgy, hogy soha többet ilyen embereket nem láttam.(lényegében azért is, mert kb sehova nem lehet normálisan bejutni a lépcsők miatt).  Ha valaki az osztályból eltörte a karját, nem mertünk hozzászólni, mert nem tudtuk, hogy mit kell mondani. És talán itt volt gond, hogy zárkózott lettem a szegényesebb szociális ingerek miatt és abszolút ítélkező lettem mindenki felett, aki nem úgy él vagy gondolkodik mint én. Őszintén megmondom: lenéztem a hajléktalant az aluljáróban, felidegesített, ha valaki nem tűzött kokárdát március 15-én, "aki mentális sérült, azt kerülni kell", fröcsögve útálkoztam a melegek iránt (pedig egyet sem ismertem) és azt gondoltam: csak én gondolhatom jól, mindenki más...nos, hülye. A szigorú, hagyományos értékrendem börtönének kétségbeesett foglya voltam, de akkor még erről nem tudhattam.

Egészen addig csináltam ezt én is, amíg át nem kerültem abba a csoportba, amire eddig "fogyatékosként" tekintettem. Amikor megtapasztaltam a kívülálló szerepét, egy teljesen új világ tárult fel előttem. Azelőtt képtelen voltam kórházban hosszabb ideig, rosszullét nélkül lenni, mert azt hittem, csak a puszta ottlét megbetegít. (jajj, te butus régi Réka...). Most már nem ijesztő falakat, hanem több ezer emberi történetet látok. És végre nem úgy gondolkodok egy betegről, aki öngyilkos akart lenni, hogy "ez hülye", hanem pontosan tudom, hogy minden cselekedetnek van egy miértje (valószínűleg nem hobbiból akart véget vetni az életének). Nincs jogom ítélkezni felette a tetteiért, leginkább azért se, mert az az ő élete és nem az enyém, ő dolga, hogy mit akar vele kezdeni. De ha tudok, segítek neki abban, hogy érezze: van, aki megérti őt. Csupán ennyi elég.

A zárkózottság rohadt egy dolog. Leginkább azért, mert a legjobban magunknak ártunk vele és lemaradunk egy csomó jó kapcsolatról miatta. Csak azért, mert valaki csigáskodik az előző kocsiban, még nem kell rádudállni és anyázni, könnyen lehet, hogy egy beteg utast fuvaroz. A hajléktalan bácsikára sem mondható az ki, hogy rossz ember volt és ezért ül most az utcasarkon. 

Egyébként sokszor azt veszem észre, hogy akkor tud ítélkezni az ember mások felett, amikor igazából unatkozik, és nem köti le a saját élete eléggé. Ha el lenne foglalva magával, nem jutna se ideje, se energiája, se mersze másokat rossznak mondani.

open-minded-men-s-premium-t-shirt.jpg

A NYITOTTSÁG a kulcs szerintem, így nagybetűvel. Azt, hogy ennek van-e határa, és az hol van, ezt mindenkire rábízom. Nálam már nincsenek határok és azóta teljesen kinyílt az életem. Olyan jó így! :))))

 

Csopaszép, mosolygós napot!

Réka

Szólj hozzá