2017. ápr 15.

SZIA VILÁG, ÉN ÍGY VAGYOK KÜLÖNLEGES!

írta: Rékuuu
SZIA VILÁG, ÉN ÍGY VAGYOK KÜLÖNLEGES!

Az emberek félnek különlegesnek lenni. 

Pedig mindannyian azok vagyunk, egytől egyig. Ki belül, ki odakinn hordoz valami egyediséget. Mégis félünk ezt megmutatni. Miért van ez?

Emlékszem, serdülőkoromban kezdett motoszkálni bennem az a gondolat először, hogy ne lógjak ki soha a sorból. Ne akarjak se világot megváltani, se lázadni, mert az embereknek az nem tetszik.Akkor sok baj lenne velem. Az osztályomban is a tömeg akarata dominált akkoriban és aki furcsa volt nekik, vagy máshogy viselkedett, azt a többiek egyből felcímkézték kívülállónak. Rengeteg banda (cica) harcot láttam már osztályon belül, amik mindig kimerültek a verbális bántásokban. De talán az mindig jobban fáj, mint a fizikai bántalmazás. Mindig éreztem, hogy ez nem okés, de sosem léptem fel az elnyomás ellen, mert féltem megnyilvánulni. Hát igen, a gyerekek kicsiben mindig azt játszák, amit a szülőktől ellesnek. 

Ahogy Pesten járok-kelek, azt veszem észre az embereken, hogy a többség igyekszik meghúzni magát, nagyon teper, hogy ne lógjon ki a sorból. Rettegünk mások nem elfogadásától, pedig semmi okunk nincs rá. Kisebbnek akarunk látszani, mint akik valójában vagyunk (talán az önbizalmunk sikító hiánya miatt?). Emelett persze megpróbálunk olyan sémák alapján működni, amik a bulvárcelebek életében már jól működnek, nosza vegyük át, hátha nekünk is hoz annyi népszerűséget...uh.

Na de hogyan váltam mára Robotlánnyá, aki felvállalja saját magát? Rögös úton, amin többször estem pofára, mint sikerekben bővelkedtem volna. De ma már azt mondom, minden megérte. Továbbra sem állítom, hogy fenékig tejföl az életem. Hazugság az, hogy minden mindig tökéletes és boldog, amivel a képmutató emberek áltatják magukat, ők így akarnak az egójukkal felülemelkedni a többieken.

Hiszem azt, hogy az ember élete egy Sinus görbe. Fenn és lenn, mikor melyik sikerül. A hullám mélyén sokszor nehezen találni reményt, értelmet, szeretetet. A magaslatokon meg épp az ellenkezője. Mit tehetünk tehát az életünk hullámaival? Szerintem azt, hogy tudatosan csillapítjuk a kilengéseket, és elfogadjuk, hogy a magaslati pontok nem jöhetnek létre mélypontok nélkül.Egyik nem létezik a másik nélkül. Nem tudnám ennyire megbecsülni az aktív életemet, ha anno nem vesződtem volna annyit a rehab folyosóján a lépések elsajátításával.

Őzintén bevallom, amikor nagyon a hullám alján vagyok, képtelenségnek érzem a rövid szoknyát. Ránézek reggel a kis shortjaimra és egy csendes könycsepp mellett elmondom magamban, hogy ma miért nem szeretnék "csodabogár" lenni. Mert nem megy minden nap, hogy száz százalékosan kizárjam a környezetet, akár faluról, akár fővárosról beszélünk. És már jópár hónapja ez ment, majdnem minden reggel nemet mondtam a robotlányságomra, szürkébbnek láttam a brandemet, amit eddig olyan nagy szívvel csináltam. Valami ott befagyott év elején a januári hidegben.

És éppen akkor jött kapóra az Elle támogatása egy hónappal ezelőtt, amikor nem is sejtették Liptai Liviék, milyen jót tesznek most ezzel a csüggedt kis robotlánnyal, így kicsi kezdőbetűvel. Az interjú, a fotózás és az a rengeteg energia, ami bennem felszabadult, kellőképpen hozta vissza azt az felismerést, hogy szükség van arra, amit csinálok. Köszönöm Nektek, ELLE! Soha jobb időzítés! ❤️

17887218_10210573336222105_1956668724_o.jpg

Megtanultam jobban értékelni az egyediségemet és legfőképpen megtanultam RAGASZKODNI hozzá. Ha pedig megint elvesznék, úgyis visszatalálok ismét.

Sok nyúltojást és kikapcsolódást a hétvégére!

Réka

Szólj hozzá