2017. júl 20.

Harmadik reneszánszom

írta: Rékuuu
Harmadik reneszánszom

13:50, Velence. 35 fok, tikkasztó hőség, ami még árnyékban is gatyarohasztó. Ugyanolyan meleg van, mint 3 éve volt, amikor egy új időszámítás kezdődött az életemben, amikor robotlánnyá alakultam. Mintha ma történt volna minden.

Kiülünk a strandra és palacsintát eszünk. Na meg sört iszunk. Szemléljük a tájat, a „húspiacot”. Az embereket, akik kiraknak sok mindent, amiről úgy gondolják, hogy szexi, és eltakargatják kendővel azokat, amik nem kívánatos testi hibák, súlyfeleslegek. És ó Istenem, milyen sok itt a kendő. Szinte túl sok.

Visszaemlékszem, hogy milyen hülye voltam régen. Vékony, izmos lány voltam, kicsi bájakkal megáldva, ez utóbbi rettentő mértékben okozott feszengést bennem, ha strandra mentem, vagy ha alapvetően bármit csináltam. Annyit mozogtam, annyira aktív voltam, hogy nem volt háj ezen a földön, ami megtapadt volna a szálkás testemen. Ezt akkoriban egyáltalán nem tudtam értékelni, hiszen a kétezres évek elején minden lány titkon arra vágyott, hogy Beyoncé idomai legyenek. Azt hittük, csak az a tökéletes, akin van mit fogdosni.

Aztán ahogy elvesztettem egy végtagot, egész más testképem lett. Hirtelen baromira nem érdekeltek a gömbölyded vonalak, a fókusz a lábamra került. 

dsc01653_2048px.jpg

Most már csak mosolyogni tudok a régi dolgaimon. Sokáig azért nyavalyogtam, mert nincs mellem, most meg azért, mert nincs lábam. Elgondolkodtató, mert úgy tűnik, az embernek (és talán a nőknek jobban) mindig kellett valami testi hiba, amit kiemelve szarul érezhetik magunkat a bőrükben. Néha elég egy ronda pattanás, egy seb hege és máris az ágy alá bújnánk szégyenünkben. Annyira szomorú és egyben komikus. :D

Szerintem magunkat csak úgy tudjuk tehermentesíteni, ha minden rossz érzést elengedünk a testünkkel kapcsolatban. Ha elhisszük magunkról, hogy minden rendben velünk. Nem kell címlaplánynak lennünk, hogy szépnek érezzük magunkat. Nem kell mindenáron kék legyen a szemünk színe, mert a barna is gyönyörű. 

Ma este újra kiülünk a velencei mólóra meginni egy bambit. Az életet ünnepeljünk, nem a tragédiákat. Szeretek létezni, szeretem minden percét az ittlétemnek. És akárhány nehézség jön, ez soha nem fog megváltozni.

Carpe Diem,

Robotlábas Réku 

Szólj hozzá