2017. sze 15.

Életem darabkái

írta: Rékuuu
Életem darabkái

Olyan gondolat vagyok, akit szeretettel várnak. A nagy intelligenciából kiszakítok egy darabot magamnak és létrejövök.

Olyan csecsemő vagyok, aki egyszer üvölt, másszor mosolyog és ezt ciklikusan napi százszor eljátssza. A szülők a hajukat tépik. Rajongok az új világért, és a szeretetért, ami körbevesz. Akaratos és életerős vagyok.

Olyan pelenkás vagyok, aki lassan a bilire szokik, emiatt sokszor van hiszti. A hulló őszi faleveleket tartom a legcsodálatosabbnak, ehhez babanyelven visongó ódákat is költök. Időközben két másik baba is kerül a házhoz, akiket a szárnyaim alá veszek testvérekként. Védelmező hőstestvérnő válik belőlem.

Olyan kiscsoportos vagyok, akit a fogócskában senki nem tud elkapni. Én viszont mindenkit utolérek. A fejem búbján egy pálmafára hasonlító copf van, ha elmegyek az ablak alatt, ez a jelzőzászló mutatja, merre járok. Megtanulok pecázni, egyszer egy szerencsétlen snecinek kinyomom a szemét és végignézem a haláltusáját. Azóta nem bántok semmi élőlényt.

Olyan elsős vagyok, akinek nagy a lába, de még inkább a szája. Réka-Békának csúfolnak, én visszacsúfolok. Fiúkkal focizok. Vasat gyűjtünk nagymama rozsdás talicskájában pár forintért. Addig ugrálunk a búzatáblában a tesókkal, amíg a gazdák ki nem kergetnek minket. A néptánctanárnő leszid, amiért a fiúk után járok mindig, pedig én csak haverkodok. Megszégyenülök.

Olyan pisis gimis vagyok, aki be van tojva az osztályától. Nem jelentkezek matek órán, pedig a füzetben már rég ott van a megoldás. A futásban találom egyedül meg a flow-t.

Olyan kezdő-serdülő vagyok, aki nem lázad. És ez nagy baj. Csendesen magamba fordulok és nincs, akivel megbeszéljem a titkaim, pedig ott van két tesó is. Főleg a húgom. Magányos farkasság társul nagyon durva megfelelési kényszerrel. Nem értek semmit a világból. Elegem van.

Olyan nőféleség vagyok, aki nem érzi magát annak. Szorongok a nemlétező nőiességem hiányában. Azt kívánom, lennék inkább töltött galamb, mint Beyoncé. Szerelmes vagyok egy töketlenbe, aki észre sem vesz.

Olyan végzős vagyok, aki díszpolgára lett a giminek. Akitől mindenki sokat vár. Akinek tudnia kellene, mit kezd az életével. Mégsincs gőzöm róla. Mérnökit választok, mert pénz-pénz-pénz. És kérkedhetek majd vele, hogy okos vagyok. Időközben végignézem, hogy a húgom a szemem láttára hal meg a kórházi ágyon. Nem értek semmit, még mindig semmit.

Olyan egyetemista vagyok, aki naivitásában azt hiszi, hogy a felsőoktatásban valódi, használható tudást oktatnak. Szervezem a kollégista életet, közben szerelmes leszek ismét, ami nem talál viszonzásra. Csak viszonyzásra.

Olyan baleseti sérült vagyok, aki épp most hagyta ott a lábát a műtőasztalon. Nem így terveztem. De legalább örülök, hogy élek, és csak ez számít. 

Olyan robotlány vagyok, akit sajnáltok. Erre jön a válasz, hogy NEM ÉN SOHA, de azért mégis valahol. Blogolok, hogy legyen valami kapaszkodó nekem is, Nektek is.

Olyan főállású egyetem-kiábrándult vagyok, hogy azt leírni szavakban jobban nem lehet. Öntudatra ébredek, és kezdem érteni magamat és a világot körülöttem. Immáron tojok magasról arra, hogy ki mit gondol rólam vagy elvár tőlem, végre. Kezdem kritikus szemmel figyelni az okénak ítélt társadalmi normákat. Könyvek-könyvek-könyvek és naplóbejegyzések hosszú napokig,hetekig. Lassan megtanulom, hogy létezik jó szerelmi kapcsolat is.

...

Most ismét gyerek akarok lenni, aki nem akar felnőni, mert az rossz. Aki túl korán lett felnőtt. Akinek most is fáj, hogy az áhítozott felnőttvilág az egy hazugságos világ. Álmokat a komfortért, szabadságot a biztonságért, egyediséget a szürkeségért, ez az áldozat a fizetőeszközünk. JAJJJ!!!

Hogy a kapunyitási pánik, vagy az ébredéses szakasz beszél-e belőlem, azt nem tudom. Azt viszont érzem, hogy mindezek ellenére kitartóan szeretem az életemet. Olyan, mint egy fordulatokban gazdag hős eposz. (vagy tragédia, vagy dráma, vagy humoreszk.)

img_1055.PNG

 Dallam az olvasáshoz: ITT

Szólj hozzá