2018. júl 16.

BERAGADÁS: ’kilábalás’ 2. Rész

írta: Rékuuu
BERAGADÁS: ’kilábalás’ 2. Rész

Reggel 7 van, a papagájaim, 'A Csipik' visítva köszöntik a reggelt. Nem tudom kidörzsölni az álmot a szememből ezért adok még magamnak 10 percet, magamra húzom a paplant, mint védőburkot és egy kis résen keresztül szemlélem a szoba fényeit. Nincs kedvem felkelni, nincs kedvem a naphoz, nekem édesmindegy, hogy mi lesz ma. Arra gondolok, hogy milyen nyomasztó a mostani valóság, ettől még kedvetlenebb leszek, még kissebbre gömbölyödök össze. A paplanrésen keresztül meglátom a festményem, amit még 2 évvel ezelőtt pingáltam egy reggeli ébredés után, arról szól, hogy a sötétségből futok a fény felé.

Amikor a jövőmre gondolok, elfog a félelem. Ami ezidáig sosem merült föl kételyként, most egyszerre zúdul a nyakamba: mi lesz velem 5-10 év múlva?  Bírni fogja a kislábam ezt az irdatlan tempót, amit diktálok? Nem deformálódik el a gerincem a futólábtól? Miből fogok megélni, ha épp kényszerpihenőre kerülök és a rehab központban kötök ki megint? Hogyan fogom kihordani majd a gyermekeimet? Tudok-e velük tollasozni a réten? Láthatom-e őket felnőni? Tudok-e majd két lábbal sétálni fröccsel a kezemben a Duna parton nyugdíjasként is?

Na jó, állj. Felpattanok az ágyból, belenézek a tükörbe és kimondom félhangosan, hogy félek. Beismerem és újra kimondom: félek. És ahogy kimondom, tudatosítom, meg is nyugszom. Belátom, hogy emberből vagyok én is (és egy kicsit robotból,na), a szigorú katonás Réka elcsendesedik bennem. Nem szeretek félni, legszívesebben mindig bátor akarnék lenni. De ha elnyomom magamban a félelmeimet, azzal csak jobban szorongok és inkább visszafekszem a paplan alá. Az meg nem vezet sehova.

Cél kell, ezt már világosan érzem. Valami olyan cél, ami erősebb, mint ez a böhöm nagy jövőbeli mumus. Olyan cél, ami szívből jön, amiért hajlandó vagyok a mindennapok kihívásait legyűrni, ami eltereli a figyelmem a jövőről és visszahoz a jelenbe. És ami még fontosabb: olyan cél kell, ami értékessé teszi a jelent.

Sorra veszem a céljaimat: először futás, a futáshoz pedig egy jó tok kell. A következő lépés a futóedzések, és ha a testem bírja, akkor Tokyo 100 méteres síkfutás. Aztán megszerzem a diplomát sportszervezőként, létrehozok egy spotalapítvány, majd egy centrumot. Egyértelmű számomra, hogy az egész folyamat alapja a megfelelő futó-tok, ami most beragadt. Ha ez nincs meg, borul az egész dominó. Visszagondolok az elmúlt hónapok tok-készítő próbálkozásaira, utólag belátom, hogy túlságosan rágörcsöltem, hogy kész legyen.

Egyik barátom, Szűcs Gergő hívta fel a figyelmem valamire. Van a Spiderman – Homecoming filmben egy jelenet, ahol a kis tini pókember esedezve kérleli Tony Starkot, hogy ne vegye tőle vissza a „pókruháját”, mert úgy érzi, anélkül semmit sem ér. Erre elhangzik az ikonikus válasz: „Ha semminek érzed magad a ruhád nélkül, akkor nem érdemled meg.”

Nem a ruha teszi az embert - szól a közhely és engem sem a futólábam fog nagyjá tenni. Amikor azt hiszem, hogy a futás által leszek boldog, akkor illúziót kergetek, mert fogalmam sincs jelenleg, hogy ez milyen módon fog beteljesedni és valóban boldoggá fog-e tenni. Tehát mi maradt? El kell hinnem, hogy most is jó és teljes vagyok, és a futás egy eszköz lesz ahhoz, hogy még jobb lehessek. Minél jobban rágörcsölök a jövőmre, annál inkább a félelmeim mentén élem a hétköznapjaimat.
Miért gáz, ha a félelmeim vezérlik a döntéseimet? Mert ilyenkor nem a belső igényeim szerint választom meg a lehetőségeket, lemaradok szuper emberi kapcsolódásokról, nem tudom átélni az öleléseket, nem tudom értékelni az élményeimet, se a hosszú utat, amit bejártam.

 img_0382.jpg

Szóval előttem hömpölyög a Rubicon, állok az egyik partján de már nem vagyok olyan csumpi, mint azelőtt. Sőt, el is eresztek egy kósza mosolyt. Tisztában vagyok vele, hogy félek és ezt már nem akarom megváltoztatni. Hesnára, a mentoromra gondolok, aki pontosan tudta, hogy fél, mégis elindult forgatni a háború sújtotta országokba.

Megteszem az első lépést, a talpamat ellepi a víz, mosolyogva haladok egyre beljebb.

 Réka

Hálásan köszönöm a BusinessCoach Kft. munkatársainak, hogy részt vehettem a coach képzésükön, és katalizálták bennem a beragadás felismerését, és elősegítették, hogy hétről hétre egyre többet tudhassak meg magamról. Köszönöm Komócsin Laura, Vásárhelyi Judit, Bincze Bea a folyamatos támogató jelenlétet.

Szólj hozzá