2016. már 08.

Utolsó bejegyzés?

írta: Rékuuu
Utolsó bejegyzés?

Már egy jó ideje a változásoknak élek, ezek alakítják és tágítják a látóköröm, formálják az életem és előrevisznek a céljaim elérésében. 

Eleinte ódzkodtam a változástól - változtatástól, mert a járt utat elvileg nem szabadna elhagyni a járatlanért. Minden egyes idegen érzés és helyzet újdonsággal, de egyúttal félelemmel is jár. Mert mi lesz, ha nem sikerül? Ha elbukok és cserébe még a szememre is hányják, hogy túlságosan merész voltam. Vagy mi lesz akkor, ha sikerül, és nem tudom kezelni az új helyzetet, mert meghaladja a képességeimet? 

Egy időben teret adtam ezeknek a félelmeknek. Sokszor olyan aprónak éreztem magam (még a baleset előtt), hogy legszívesebben az ágy alá bújtam volna. Féltem, sőt, rettegtem a ...

Tovább Szólj hozzá

műláb cyborgélet aktívélet utolso bejegyzes

2015. dec 20.

Csak semmi várakozás.

írta: Rékuuu
Csak semmi várakozás.

3 éve nem érzem a karácsony szellemét. Kiskoromban elmentünk templomba, megnéztük a betlehemezőket, kiugró szívvel vártuk a karácsonyfát és az ajándékokat, énekeltünk és mulatoztunk. Ehhez képest most mindezek helyett a családdal elmegyünk a temetőbe, ahol a 3 éve tragikusan elhunyt kishúgomat szeretgetjük meg. Ez most a karácsony Nekünk.

Elhatároztam, hogy elejét veszem a "gyászkarácsonyomnak", és ünnepi hangulatot szerzek onnan, ahol advent alkalmával mindenki megfordul, és egyszer csak, mint egy szikra, úgy kapja el a karácsony érzését.

Tehát a héten bejártam Pest égősorokkal díszített utcáit, sétáltunk a Vörösmartyn, ajándékokat vásárolgattunk. Szorongattam a forralt boros poharat és a mankót, és sehogy sem értettem ...

Tovább Szólj hozzá

várakozás szeretet műláb

2015. dec 15.

Örök körforgás

írta: Rékuuu
Örök körforgás

A minap teli volt ellentmondásokkal. Felkelésnél már éreztem, hogy nem tudok meditálni, helyette idegesen keresgettem, hogy milyen nadrágot vegyek ma föl...Micsoda probléma! Ez igen! 
Elindultam hát az egyetemre. Fájt, hogy útközben szinte mindenki, mint a birka úgy bámul rám, pedig hosszú nadrágban voltam és csak egy mankó volt nálam.'Szegény lány, biztos fáj a lábaaa!' Hát még ha kicsomagoltam volna a lábam, akkor estek volna hanyatt! Haha. El akartam bújni a kíváncsi szemek elől, de ez pont azt eredményezte, hogy még jobban vizsgáltak. Egyértelműen rossz közérzetem volt,és ezért a rossz érzéseket és ingereket vonzottam be, és vettem magamra. És akkor következett az az áldott 27 lépcsőfok, ami a kar bejáratához vezet...Ilyenkor ...

Tovább Szólj hozzá

boldogság szeretet carpe diem műláb

2015. júl 15.

Keljünk útra!

írta: Rékuuu
Keljünk útra!

Na! Sikeresen túllendültem a múltkori holtponton, és ez a 27 fokos időjárás is nekem kedvez! (Takarodj, kánikula!) JUHÉ :D A legjobb gyógyírem az ilyen helyzetekre az edzés. Torna, kondi, futás(most még nem) egyszóval minden, amivel a fölös energiacsomagokat leadhatom, és amúgy is szeretek formában lenni.

Tekintve, hogy nem tudok bal lábbal felkelni (mert tényleg így van), nem sok okom van panaszkodni, hát befogom a szám. Höhö.

Annak ellenére, hogy már lassan egy éve "protkós vagyok", most tudatosult bennem - elég későn -, milyen fontos, hogy türelemmel kivárjam, amíg Nünüke alkalmazkodik egy új lábhoz, tokhoz, lábfejhez, cipőhöz. Pár hete elkezdtem hordani egy új térdet, ezzel együtt egy teljesen új műlábat. Húha, micsoda ...

Tovább Szólj hozzá

utazás műláb virágoshajpánt kicsattanokazenergiától

2015. júl 02.

Motiváció minden napra. Hálával.

írta: Rékuuu
Motiváció minden napra. Hálával.

Ezzel a gondolattal keltem föl ma ismét! Micsoda boldogság élni! Soha ehhez fogható szépséget nem tapasztaltam még azelőtt. Hálás vagyok, hogy felkel a nap és hogy én is fel tudok kelni az ágyamból! (Milyen sokan még erre is képtelenek ebben a percben, küldöm a csít feléjük!) Hálás vagyok, hogy van egy ügyes kis műlábikóm, amivel utamra tudok kelni! És milyen zseniális érzés amikor a kiskutyáid ugyanúgy odajönnek üdvözölni a történtek ellenére is minden reggel, mert őszerintük a Gazdi ezután is Gazdi marad. Tanulhatnánk a kutyáinktól. (Mennyire durván hangzik, és milyen igaz.) A képet az egy évvel ezelőtti, a balesetem előtti és utáni felvételekből raktam össze.(update: nagyon furcsa a régi bal lábamat viszontlátni...)

...

Tovább Szólj hozzá

szeretet carpe diem műláb